Egy szeletelésfóbiás vallomása



Nos, én vagyok az az ember, aki szinte soha nem vágja el a kezét szeletelés közben. Hogy hogy lehetséges ez? Úgy, hogy igen, igen, igen lassan vagdosok mindent. Szépen, akkurátusan, de lassan. Pedig még késtechnika órára is jártam, esküszöm. De féltem az ujjaimat.
Ugyanez a történet a reszeléssel is. Ott általában a körmöm bánja és nagyon bénán néz ki a jobb kezem 2-3 ujja egészen rövidke kis körmökkel.

Most viszont megérkezett az én kis megmentőm, szenvedéseim eltüntetője. Úgy hívják a kis drágát, hogy Moulinex Fresh Express+. Csini piros színe van, meg kompakt kis formája is. És jár hozzá egy csomó fej, amit pillanatok alatt kicserélve lehet vele gyalulni meg reszelni kisebb és nagyobb lyukakon puhább és keményebb élelmiszerféleségeket.

Jókat játszadoztunk mi így együtt az elmúlt napokban: Waldorf saláta meg Coleslaw. Meg csak úgy simán reszelt répa zellerrel meg tejföllel. Uborkasaláta rogyásig. Végre nem tart fél óráig egyetlen uborka vékonyra szeletelése. Azt ugye mondanom se kell, hogy az uborkagyalutól annyira parázok, hogy elő se mertem venni. Ennek a kis gépnek viszont egyszerűen nem tud úgy belenyúlni az ember a szájába még véletlenül se, hogy lenyisszantsa az ujjait.

Amit végül le is fényképeztem és a segítségével alkottam a CHIPS! Már ezer éve szerettem volna készíteni, de megfelelő szeletelési technológia híján ez nem történt meg. Most meg aztán jól belehúztam.

A krumplichips is jó dolog, de ha répát vagy zellert karikáz vékonyra az ember lánya és süti ki 3-4 perc alatt forró olajban valami egészen izgalmas kis újdonsághoz jut hozzá. Isteni finom! A lényeg, hogy megfelelő vékonyságúak legyenek a szeletek, aztán a sütés már gyerekjáték.

A képen elöl a zeller, mögötte a répa, hátul meg a krumpli. A répát célszerű legutoljára sütni, mert karotin tartalma megfesti az olajat is.

Ősszel készíteni fogok sütőtökből meg céklából is. Meg persze paszternákból, de jó is lesz. És kipróbálom majd úgy is, hogy ízesített fokhagymás vagy éppen rozmaringos olajban sütöm ki őket. A variációk száma már-már végtelen.

Magában is pillanatok alatt el lehet eszegetni, de valami tunkolós mártogatóssal még jobb. Vagy például krémleveset díszíteni vele. Vagy akár köretként is megállja a helyét néhány tejszínes-öntetes husihoz.

Csináljatok ti is chipset!

3 megjegyzés:

Timi írta...

Cukkiniból is csinálj, az is nagyon finom! :)

Timi írta...

Megnéztem a gépedet, látom, ez aprít is. Próbáltad már a finom aprítót? Kíváncsi lennék, mennyire finomat tud, olyan gépet keresek, amin zabpehelylisztet, kókuszlisztet darálhatnék.

Névtelen írta...

Érdekes, aki nem repi ajándékként kapta, az picit másképp nyilatkozott róla: Most hozta a feleségem, kipróbáláskor leszerepelt, holnap viszi vissza. Lassú, gyenge, zajos, de legalább nagyon drága. Összefoglalva: konyhagép tekintetében a legnagyobb csalódásunk, mindenkit óva intek a megvásárlásától.
Akkor most MI VAN????