Szent Orbán Borház, Étterem, Badacsony


Továbbra is ez az egyik legszebb kilátással rendelkező balatoni étterem, fenn a Badacsonyon. Még ilyen vacak időben is jól látszik, hogy ez a Szeremley tudott valamit, amikor kiválasztotta a Szent Orbán étterem helyét. Előtted, alattad az egész Tó, körülötted szőlőlugas. Ez utóbbi megvéd naptól, széltől, bár a zuhogó eső ellen mit sem ér. Szerencsére a benti tér is jó tágas, kényelmes és nagyon kellemes. Régies berendezés uralkodik, nagy asztalokkal, kényelmes székekkel, mindenféle túlzások nélkül.



Ugyanez jellemző a konyhára is. Az étlap két oldal, mindenféle cifrázás nélkül. Jó alapanyagokból készítenek finom ételeket. Bivallyal, szürkemarhával meg mangalicával hirdetik magukat és persze a jó borok is a helyükön vannak.

A húslevesen például látszik, hogy nem került bele leveskocka, ellenben sok-sok hústól, csonttól lett olyan igazi. A halászlé pedig jó sűrű, cserébe alig-alig piros. Bár előételnyi mennyiség, akár jól is lehet vele lakni. A többi vendég választását elnézve nagyon népszerű a túrós csusza meg a különböző palacsinták.



Mi azért megkóstoltuk a fajsúlyosabb darabokat is. A hagymás rostélyosnál minden a helyén van, jókora adag és mustár is jár mellé. Egy kis savanyúság vagy saláta még kellett volna, de erre már túl későn jöttem rá. A syrah viszont kifejezetten kellemesen csúszott mellé.
A bélszín édeskés barnamártással érkezett, bár kicsit vékonyka a szelet, hogy kellően puha és véres tudjon maradni, igazi kifogásunk nem nagyon volt vele.

Ahogy látom, hétfő kedd szünnap - ezekre mostanában kezdtem el figyelni, számomra nem teljesen világos, hogy valaki miért engedhet meg magának ilyesmit a főszezonban, de több helyen futottunk bele az elmúlt napokban. Éhesen ezt nem veszi túl jó néven az ember.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az étterem tényleg jó helyen van, azzal nincs is semmi gond. Viszont a kiszolgálás és a személyzet azért hagy kívánnivalót maga után. Tavaly voltunk, elkeverték a foglalásunkat. Az asztalnál a kitett poharak porosak voltak. Az ételek íze átlagos. Az italok nagyon drágák voltak. Üdítő egyáltalán nincsen, csak bodza és málnaszörp horror árban. Nem beszélve az ásványvíz 900Ft-os áron.

Névtelen írta...

Kiszolgálással nekünk és kedves családomnak nem volt gondja,de az ételek izetlenek, és egyáltalán nem laktató adagok. Évről évre kisebb adagok, amely a felszolgálók szerint a szakácsok hóbortosságán múlik...
Felszolgálók kedvesek, de ez nem kárpótol mindent.

Névtelen írta...

Ma ebédeltünk az étteremben. Csodálatos a szőlőlugas és a kilátás is. Az ételek kitűnőek voltak, a bélszín vajpuha, a vörösboros mártás mennyei. A baconszalonnába tekert mangalica bélszínről is ugyanez volt a vélemény. A mennyiség elegendő, nálunk inkább a minőség a fontos, és itt ez megvolt! Végre egy igényes hely, legközelebb is oda megyünk!

Kira írta...

Gyönyörű a kilátás, esztétikailag kifogástalan, hangulatos, természetes a környezet. Én csupán egy salátát ettem, de az is meggyőzött a kiváló minőségről.
Ami viszont távozásra késztetett, az az idétlen zene, ami szórakoztatni volt hivatott a délutáni vendégeket. Épp olyan irritáló volt, mint ha ordító kereskedelmi rádiót kellett hallgatnunk a Balaton szépségébe belefeledkezve a lugas alatt. Egy halk instrumentális zene elég lett volna, ha egyáltalán kell.