A szultán kedvenc íze


A múlt heti szakácskönyvmustrámról lemaradt egy török recepteket tartalmazó könyv, Özcan Ozan A szultán konyhája. Könyvesboltokban nem nagyon fordulhat elő, hiszen 98-as kiadás - én is úgy kaptam kölcsön.

Egy varázslatos világ nyílt meg előttem ezzel a könyvvel. Eddig is szerettem a török konyhát, hiszen az egész Balkán ebből a forrásból táplálkozik. Ugyanakkor ez a könyv valószerűtlen töménységben tartalmazza a leghíresebb török recepteket, azokat a zöldséges, húsos vagy éppen túlédesített finomságokat, amiket akár a háremhölgyek meg a janicsárok is ehettek az Oszmán Birodalomban. Sajnos néhány félrefordítás nem könnyíti meg a hozzávalók beszerzését, de egy hétpróbás gasztrobloggeren az ilyesmi nem foghat ki.

A szultán kedvencét választottam, bár nem az eredetit, hanem a csirkés változatot készítettem el végül. A recept címe így ez lett:

Csirkehús tejszínes padlizsánpürével

Mi került a 4-6 személyes adagba? 1 kg lebőrözött, kicsontozott csirkemell, 3 kanál vaj, 4 gerezd fokhagyma, 1 hagyma, 2 paprika, 4 kisebb paradicsom, 1 kanál kapor, 2 kanál petrezselyemzöld, 1/2 kiskanál őrölt vörösbors, 2 dl csirke húsleves, só, bors.

A padlizsánkrém hozzávalói: 1 kg (3 nagy) padlizsán, 3 kanál citromlé, 2,5 dl tej, 2 kanál tejszín, 2 kanál vaj, 2-3 kanál liszt, 10 dkg kasseri sajt (én Trappistát használtam), só.

Hogyan készült? A csirkét 2 centis csíkokra vágtam. Fűszereztem. Megtisztítottam és feldaraboltam a hagymát, paprikát, paradicsomot. Apróra vágtam a zöldfűszereket.

A vajat felforrósítottam, megpirítottam rajta a húst. Hozzáadtam a zöldségeket, felöntöttem a levessel és puhára főztem. A végén beleszórtam a zöldfűszereket és fűszereztem.

A padlizsánpüréhez sütőben, magas hőfokon egészen puhára sütöttem a padlizsánokat. Amikor kicsit kihűltek, héjukat lehúztam, citromlével meglocsoltam, hogy ne barnuljon meg. A padlizsánt pürésítettem.

A vajat felforrósítottam, rászórtam a lisztet és kevergetve hozzáöntöttem a tejet. Sűrűre főztem ezt a keveréket, majd hozzáadtam a padlizsánt. Amikor megfőtt, beleszórtam és jól beledolgoztam a reszelt sajtot.

A tányérra került a padlizsánpüré, a tetejére pedig a húsos ragu. Mennyei egy étel, nem csoda, hogy ez volt a szultán kedvence.

12 megjegyzés:

Vörösbor írta...

Az egyik legjobb szakácskönyv amit olvastam. A Bookline-ról beszerezhető (néha). A recepteknek nem árt néha utánanézni angolul is.

Elif írta...

Nálunk is nemrég készült el a marhahúsos verzió, imádjuk, nade ez a színes csirkehúsos is igencsak jól néz ki! Örülök, hogy egyre többen próbálkoznak az eredeti török receptekkel. Üdv: Elif

Belly írta...

Én is ebből főztem ma!

Nagyon szép,precíz könyv.

Én az Antikvárium.hu-ról szereztem be.Igaz 1 évet vártam rá

Ági, aki főz írta...

Örülök, hogy ilyen népszerű könyvre leltem!

Rossamela írta...

De jó, hogy írtál róla! A múltkor kezembe akadt a könyvtárban, de már kitöltöttem a keretet, legközelebb biztosan kiveszem.

Mindennapi Manna írta...

Kb. fél órája időzítettem holnap délelőttre. Most már nem szedem le...

Ági, aki főz írta...

Miért kellene leszedni? A te képed biztos gyönyörű lesz, meg fogom nézni!
De azért mókás, hogy működik egy ilyen kollektív gasztro-tudat vagy mi.

Mindennapi Manna írta...

Az én képemet most nem is én, hanem apukám csinálta:) Ráadásul én a román fordításból készítettem, ott nem tejszín szerepel a receptben. Az meg tényleg mókás, hogy a kezünkbe veszünk egy könyvet, ami nem is a miénk, és ugyanazt főzzük meg elsőre.

duende írta...

Ezt nagyon köszönöm, vittem!

Elif írta...

A Hünkar Begendi történetét egyébként leírtam a blogomon, ha érdekel esetleg olvasd el. Pusz: Elif

Ági, aki főz írta...

Elif, fantasztikus a blogod! Teljesen elvarázsoltál!

Manna, :-)))

Duende, majd mesélj!

Elif írta...

Köszönöm szépen a dícséretet! Örülök, hogy tetszik! :)