Da Raffaello étterem, pizzéria

Ott van ez az étterem ahol a Bartók Béla meg a Tétényi út összetalálkozik. Korábban naponta, de most is hetente többször megyek el mellette, amikor a hetes busz vagy az autó kanyarodik arra. De valahogy sose jutott eszünkbe oda menni, mígnem a drágám el nem olvasta a Mancs dícsérő értékelését a Da Raffaello-ról (korábban még Da Wally névre hallgatott).
Vasárnap az esőtől beszorítva már fél 12-kor ott toporogtunk, bár kiszolgálni még fél óráig nem igazán akartak minket. Mint utóbb kiderült szinte minden környéken lakó ismerősünk látta a helyet, de bemenni valahogy senkinek sem akaródzott eddig. Ehhez képest fél 1-re már minden asztal foglalt.
A szicíliai városokat ábrázoló falfestmények senkit sem kötnek el, a falra helyezett tévék pedig inkább zavaróak. Az asztalok elég kényelmesek, van mindenféle méretben, elrendezésben. Szemmel láthatóan a családok veszik birtokba ezt a helyet, ehhez képest nem nagyon van a gyerekeknek fenntartott sarok, hogy ott tombolhassanak, amíg - elég sokat - várunk a kajára. Plusz pont viszont, hogy van pelenkázó, az ilyennel mindig be lehet nálam vágódni.
Az étlap amolyan magyarosan olasz, nem túl biztató, hogy a pizzák egy részénél virsli is szerepel a feltétek között. Végül az ételek is igazolják az étlapot, azt a bizonyos magyarosan olasz vonalat, de ez nem feltétlenül rossz. Az ételek egészen finomak, csak éppen az autentikus vonásokat, a regionális talján konyhát nem érdemes rajta számon kérni.
Van szezonális ajánlat is, spárga és hozzá Sprágabor, igazából Zöld veltelini. Ez a fogás a legjobb: roppanósra párolt zöldspárga, sonka meg parmezán. Nagyon jól összeillenek.
A levesek lehetnének akár melegebbek is, a hagymaleves például tejszínes, de cserébe jókora sajtos pirítós társaságában érkezik. A saláták se tartogatnak túl sok izgalmat, szépen összevagdosott ez meg az.
A tészták picit átlag alattiak, óriási adagban érkezik, de össze van kutyulva a mártás meg a tészta, a carbonara is tejszínes. A tenger gyümölcseit pedig a legolcsóbb fagyasztott cuccból állították elő.
Ezzel szemben a pizza fergetegesen jóra sikeredett: a tésztája ropogós, vékony és a feltét is nagyon jó sonkából és mozarellából lett összerakva. Még a paradicsomszósz is finom alatta. Nem csoda, hogy a gyerekek kiéhezett sáskahadként vetették rá magukat.
Desszetre már nincs érkezésünk, sem időbeli, sem gyomorbeli kapacitásunk. Az étlap alapján azonban megállapítjuk, hogy előregyártott fagyasztott deszertekkel jól el vannak látva, ezek talán még Olaszországból is érkeztek, ha jól látom.

3 megjegyzés:

Hapci írta...

Hát, nem kifejezetten gurmé olaszkaja fanoknak való a hely, bár némileg fejlődött a Da Wally periódushoz képest. Akkor a pizzatésztának volt egy enyhe gumissága, amit eléggé rühellettem. Meglepően jó volt pár hete a profiterol is, ha "gyári", igen jó szállítót találtak.

Pizzafaló írta...

Nagyon frankó étterem, a pizzáik szinte tökéletesek. Mint kiderült azért, mert eredeti olasz szakácsuk van! Aki szereti az olasz kajákat és az eredeti pizzát, annak bátran ajánlom. Jó kis itáliai étterem, olaszos berendezéssel, nem drága árakkal.

facsiga írta...

Remek hely, voltam már többször és sosem csalódtam. Étel, ár, kiszolgálás... minden rendben van.