Juhtúrós pogácsa


Eddig még nem nagyon sikerült finom, könnyű pogácsát előállítanom. Mert nálam a pogácsa legfőbb tulajdonsága, hogy majd' elrepül. Most ezt a követelményt sikerült megugranom, tényleg jó lett és finom is. Egyetlen apróságról, nevezetesen a sóról feledkeztem meg, így elég kevéssé lett élvezhető, bár a gyerekeknek így is tetszett. A tetejére reszeltem egy kis sajtot, hogy egy picit ellensúlyozzam és javítsam a helyzetet.
Szóval ha legközelebb kerül bele só is, akkor már-már a tökéletes pogácsát alkotom meg.

Juhtúrós pogácsa


Hozzávalói: 15 dkg juhtúró, 15 dkg tehéntúró, 1 dl tejföl, 2 tojás sárgája, 1 kiskanál só, 1 csomag száraz élesztő (vagy fél csomag friss), 60 dkg liszt, 1-1,5 dl víz.
Készítése: A túrókat, tejfölt, tojássárgáját, sót jó alaposan összekevertem. Fontos, hogy ne legyenek hidegek a hozzávalók, inkább szoba hőmérsékletűek, langyosak legyenek. A lisztet az élesztőporral kevertem össze, majd beledolgoztam a túrós keveréket. Vizet annyit adok hozzá, hogy jól gyúrható legyen a tészta, de ne ragadjon. Ez utóbbi ellen lisztszórással lehet védekezni.

A tésztát először gömböc formájában kelesztem, a keverőtálban, konyharuhával lefedve. Egy-másfél óra múltán újra átgyúrom, kinyújtom olyan 2-3 centisre és pogácsaszaggatóval kiszaggatom. A maradék tésztát nyugodtan újra össze lehet gyúrni és kiszaggatni. A pogácsákat ismét kelesztettem, legalább fél óra kell neki, de egy óra sem árt meg.
Ez alatt felfűtöm a sütőt, 200 fok körül teszem be a sajttal megszórt pogácsákat, 10 perc után leveszem a hőt 180 fokra és még 15-20 percig sütöm.

Finom, puha, könnyű. Ne feledjétek a sót!

1 megjegyzés:

Csibe írta...

Nagyon guszták!